Reset

Hát ez a nap valami olyasféle energiavákuum volt, hogy ha köznapi akarnék lenni, úgy jellemezném: epic fail. vagy inkább így: epic FAIL.

Már az ébredés pillanatában volt egy rossz előérzetem, és sajnos a túlságosan is kifinomult 6-ik érzékem ismét igazolta önmagát. Ébredés után nem sokkal gyomorgörcs, és furcsa, laktózmérgezéskor jelentkező tünetek. Ezután hányinger, levertség, de közben az a gondolat piszkálta az agyam, hogy csütörtökön vizsga, úgyhogy nincs appelláta, meg hezitálás, be kell menni.

Hát így is tettem, próbáltam a hamuszürkévé változott arcomat púderral elfedni, inkább legyek sápadt, mint zombi. A hajamat kis franciásra beszárítottam, föl a szaténrövidgyatyót, a télen megszokott dupla adag harisnyát alá, a kék topot és a neccfölsőt, meg indokolatlanul sok pulcsit, és nosza. Kint a torkomba mart a hideg és megszédített a szél. Újabb hányinger roham, amit egy cigarettával próbáltam elnyomni. Ekkor viszont a tél bemászott a tüdőmbe, és fojtogatott. C'est la vie.

Beérve a könyvtárosnő minősíthetetlen stílusban elküldött a fenébe, hogy miért akarok én olvasni. Nyilván elhivatott a drága. Aztán félretájékoztatás áldozatául estem, lerobbant alattam a busz, hazafele meg majdnem elájultam. Talán ez betudható annak, hogy egész nap nem ettem a reggel kezdődőtt rosszullét miatt.

Mindezek mellett, vagy talán ebből fakadóan hihetetlen hülye érzés kerített hatalmába, amit ismét sikerült a szerető-státusszimbólumnak kiszagolnia hosszú nemkommunikálás után. Művésznő státuszt kaptam tőle. Majd meséltem a Kóficról. Azt mondta megérdemlem a sok hülyeség után, ami velem történt. Mosolygok. Bár csak haloványan, mert még mindig nagyon fura lelki és fizikai állapotban vagyok, de remélem igaza van. :)

Csoda. Villámcsapás. Cica. Meg olykor más helyzetben, nyuszi. Uhh. Jaj, de rohadt védtelennek érzem most magam így szédülősen egyedül. o.O És még vár rám Friedrich bá.