Mióta gúsba kötöttek az érzelmeid, melyeket bőrömre vetítesz, úgy érzem csak a fantáziád szüleménye vagyok, és hiába kaparom belülről a retinád, sose szabadulhatok ki agyad börtönéből, csak akkor, ha szétszakítom a kötőszöveteidet, kibújok a bőrödből, és kihányom magamból a lelkedet, valahova a padlóra, hogy szépen szétterüljön, és beleégjen az otthonomba, hogy sose távozhass nyom nélkül.

amikor benyitsz,
forrón lüktet bennem
minden sóhajtás, leheleted
kicsapódik testemen.
kabátod vállfára akasztom,
miközben körmöd makacsul
sérti a felszínt, melybe
valódi énem eddig
titokban takarózott.