Villanások. Kissé kuszák a gonolataim, olyanok, mint a hajszálaim az ilyen furcsa délután magamhoz térős alvások után: ide-oda állnak rendszertelenül, szabálytalanul.
Tegnap egyetemen voltam. Nem sokat, de pont eleget. Előtte keveset aludtam. Nem ment. Egyedül nem. Aztán találkoztunk. Belebújtam az aurájába, a lelkébe csimpaszkodtam és nem engedtem. Mesélt. Zenélt a nyakkendője. Nevettem. Bementünk a Cseribe. Barátkoztam. Ölelgetett. Oltogatott. Én is őt. Telefonhívás. Át kéne kukkantanunk egy régóta halasztgatott találkozó végett.
Bólintok, amúgy is kíváncsi voltam már rá. Cigaretta, majd indulás. Odaérés. Még egy cigaretta, pedig azt mondtam fontolgatom, hogy leszokok.
Fölmenés, megismerkedés, beszélgetés. Szimpátia. Tényleg kiélezett helyzet lehetett volna, de nem volt az, pedig rá vagyok gerjedve a fura helyzetekre.
Beszélgetés, ígéret a folytatásra (később betervezett betartása az ígéretnek), búcsúzás.
Koleszba kísérés, rá várás, addig olvasás, hazacsábítás, svéd felvételek meglesése. Trollokon mosolygás. Majdnem különalvás. Aztán mégse.
Reggel nehezen fölkelés. Kávéfőzés, reggeli készítés, zombiarccal mosolygás. Vele menni akarás, de visszaküldés aludni. Azért buszhoz kikísérés. Búcsúcsók. Hazajövés. Furcsán alvás.
Megállapítás: a koffeintől tényleg gyorsan álmodunk.
14 éve
Vicces mennyire hasonló a két poszt ugyanarra a részre vonatkozó gondolatmenetének leírása... mondjuk én meg se lepődök már:). Foyt.köv...tényleg remélem.
VálaszTörléshm, valóban :) mókás, de talán lassan már tényleg annyira nem meglepő.
VálaszTörlésés igen, folyt.köv. ^^