Holnap költözöm, eszméletlenül régóta várom ezt a napot, most pedig kibaszottul félek tőle. Minden bútort szétszereltem, férfias kis hólyagok nőttek a kis puha tenyeremre, és hihetetlen keménynek érzem magam, hogy ezt sikerült végigcsinálnom.

Tegnap éjjel majdnem elveszítettem valaki igazán fontosat. És ismét megtanultam, hogy minden csak egy pillanat műve. És minden kétely egy ilyen rossz pillanatban ijesztő erővel türemkedik ki a valóságba, alapjaiban megbolygatva azt.

Ezen gondolkodom, miközben az egész szoba tele van az életem lapraszerelt darabkáival, és kezdek fáradtabb lenni annál, semmint aludhassak. Holtpontátlépés határán vagyok.

Ez az egész így most összességében nagyon fura. Kezd tudatosulni bennem, hogy most kezdődik el az életem hátralevő, nagybetűs része.

Pedig azt hittem sose akarok felnőni.