És ha ez a nézés zavarbaejtő, mert áthatol a ruhán, és egyenesen a csontba, a húsba, az agyba akar belelesni, amit annyira próbálok elrejteni, mint semmi mást, mert ez az egyetlen, ami igazi bennem, ami a sajátom, amit nem tudok elmondani, de ha ez a valaki mégis erre kíváncsi, akkor felmerülhet-e a menekülés lehetősége, vagy fölösleges, mert úgyis megragadják a kabátunk kötőjét, és úgyis a végén tejesen meztelenül fogunk feküdni valahol mosolyogva megkönnyezve azt, hogy ismét kitárulkoztunk, miközben lábacskánk alatt gyönyörű kis tócsában gyűlik a menekülés sebeiből csöpögő vér?
Nem tudom. De kíváncsi vagyok. És naiv. Semmi mást nem szeretek és gyűlölök jobban magamban, mint ezt a két kiirthatatlan tulajdonságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése