Mióta gúsba kötöttek az érzelmeid, melyeket bőrömre vetítesz, úgy érzem csak a fantáziád szüleménye vagyok, és hiába kaparom belülről a retinád, sose szabadulhatok ki agyad börtönéből, csak akkor, ha szétszakítom a kötőszöveteidet, kibújok a bőrödből, és kihányom magamból a lelkedet, valahova a padlóra, hogy szépen szétterüljön, és beleégjen az otthonomba, hogy sose távozhass nyom nélkül.

amikor benyitsz,
forrón lüktet bennem
minden sóhajtás, leheleted
kicsapódik testemen.
kabátod vállfára akasztom,
miközben körmöd makacsul
sérti a felszínt, melybe
valódi énem eddig
titokban takarózott.

egy halott kisbaba növekszik
bennem és én nagyon félek, hogy
egyszer majd meg akar születni.
kicsi, száraz körmeivel belülről
kaparja a méhemet
és néha már látja a fényt
a köldököm alatt.
csonkolt, vézna retinájában
idegszálak pulzálnak;
a szívem ritmusát követik.
és az ő szívének ritmusára
lüktet a folyosó
amin keresztül a kis szörny
életre áhítozik:
az enyémre.

Megtaláltam

azt, akivel.

Ha lenne értelme, akkor most nagyon irigyelném magam.

Vannak pillanatok, amiket egész egyszerűen nem értek. Valami furcsa hatás-ellenhatás eredménye lehet ez az egész. És minden olyan icipici apróságokon múlik, hogy ha az öklömbe akarnám szorítani, egész egyszerűen kicsusszanna az ujjaim között lévő tizedmilliméteres réseken. De amikor ezek az icipici dolgok elérnek hozzám kiterjednek, és fájnak valahol mélyen belül.

Nem kétségeim vannak, hanem egy nyomás a mellkasomban, ami lassan kiterjed az egész testem minden porcikájára, és legszívesebben üvöltenék, de csak mosolygok inkább, és hallgatok, mert az sokkal biztonságosabb, mert így senki sem teszi fel a kérdést, hogy baj van-e.

Semmitől sem félek jobban, mint hogy ilyenkor bárki azt mondja, igazam van. Ne legyen igazam. Hadd legyek kicsi és buta. Nem attól félek, hogy történik valami, hanem, hogy ami történik, az fura.

De akkor sem értem, mert a gondolataimat nem tudom kikapcsolni.

De legalább ma éjjel nem zavar majd a Váci úton elsuhanó kocsik zaja.

Tegnap sem zavart, csak épp másért.

Holnap költözöm, eszméletlenül régóta várom ezt a napot, most pedig kibaszottul félek tőle. Minden bútort szétszereltem, férfias kis hólyagok nőttek a kis puha tenyeremre, és hihetetlen keménynek érzem magam, hogy ezt sikerült végigcsinálnom.

Tegnap éjjel majdnem elveszítettem valaki igazán fontosat. És ismét megtanultam, hogy minden csak egy pillanat műve. És minden kétely egy ilyen rossz pillanatban ijesztő erővel türemkedik ki a valóságba, alapjaiban megbolygatva azt.

Ezen gondolkodom, miközben az egész szoba tele van az életem lapraszerelt darabkáival, és kezdek fáradtabb lenni annál, semmint aludhassak. Holtpontátlépés határán vagyok.

Ez az egész így most összességében nagyon fura. Kezd tudatosulni bennem, hogy most kezdődik el az életem hátralevő, nagybetűs része.

Pedig azt hittem sose akarok felnőni.

Őt kérem jövő karácsonyra.

Sebek

Minden sebet, amit okoztatok egy emberre bízok. Ahogyan szépen lassan levetem az összes ruhát magamról, miközben szavakat suttogok a sötétbe, láthatóvá válik mind. Akkor vagyok igazán meztelen, amikor fény nélkül is láthatod, miket írtak rám a döntéseim. És ha még így is kívánsz, akkor hiszem el igazán.

Amúgy az van az alkaromra írva fekete szemhéjtussal, Lilla szerint borzalmas tipográfiai érzékkel, hogy "a bilincs nekem inkább ékszer".

Szokások

Leszoktam a kávéról. Leszoktam a nikotinról. Új függőségeket és rossz szokásokat kell gyűjtenem, mielőtt véletlenül megtisztulok.

Álmosság

Na most nem vagyok benne teljesen biztos, hogy az eső miatt álmosodtam el...

Eső

Tökre elfelejtettem, hogy esőben gombnyomásra elalszom bárhol, bármikor. Így ma sem megyek bevezetés a filmelméletbe órára, pedig mindjárt vizsgázom is belőle, de jó.

Hangulat

Amúgy minden fura dolog 15 évesen történt meg velem.

Hasonló

Születésnap

Most éppen sírok, nem csak a meghatottságtól. Üdv a kegyetlen felnőttkor küszöbén.

De van találtam egy kuckót, ahol csodák történnek.

Oldboy

Hány sóhaj fér el tíz négyzetcentiméteren?

Hormonok

A megemelkedett pulzusszám arra hívja fel a figyelmem, hogy jó lesz óvatosnak lenni, mert az utóbbi napokban mindenféle biokémiai folyamatok indultak el a testemben, és ha ezek kiváltó okát akarnám megkeresni, arra jutnék, hogy egy szakadék szélén állok, aminek túloldalán lehet, hogy nem veszem észre a rothadó almát, vagy ha észreveszem, jobban tenném, ha nem arra figyelnék, hanem arra, aki mindeközben engem néz.

És ha ez a nézés zavarbaejtő, mert áthatol a ruhán, és egyenesen a csontba, a húsba, az agyba akar belelesni, amit annyira próbálok elrejteni, mint semmi mást, mert ez az egyetlen, ami igazi bennem, ami a sajátom, amit nem tudok elmondani, de ha ez a valaki mégis erre kíváncsi, akkor felmerülhet-e a menekülés lehetősége, vagy fölösleges, mert úgyis megragadják a kabátunk kötőjét, és úgyis a végén tejesen meztelenül fogunk feküdni valahol mosolyogva megkönnyezve azt, hogy ismét kitárulkoztunk, miközben lábacskánk alatt gyönyörű kis tócsában gyűlik a menekülés sebeiből csöpögő vér?

Nem tudom. De kíváncsi vagyok. És naiv. Semmi mást nem szeretek és gyűlölök jobban magamban, mint ezt a két kiirthatatlan tulajdonságot.